Az emberi szervezet komplex biológiai rendszer, melyben a különböző szer­vek, szervrendszerek élettani működéséhez molekuláris szinten nélkülöz­hetetlenek a fehérjék, illetve a megfelelő mennyiségben rendelkezésre álló makro- és mikroelemek, valamint ásványi anyagok. Utóbbiak hiányában az adott szervrendszer és így a szervezet egésze működészavart szenved, amely hosszú távon irreverzibilis következményekhez is vezethet. Az aláb­biakban két – élettani szempontból – különösen jelentős anyag, a vas és a magnézium hiánya esetén fellépő szövődményeket, azok megelőzését, illetve a vas- és magnéziumpótlás aktuális kérdéseit tekintjük át.

Ma már a nem kissejtes tüdőrák kezelését a driver mutációk jelenléte és fajtája határozza meg. Ezek hiányában még mindig a kemoterápiát kell alkalmaznunk.

A 20. század 60-as éveiben drámai hatású felismerés volt, hogy a váran­dósság első trimeszterében a thalidomid-tartalmú gyógyszert szedő vá­randósok újszülöttjei között szignifikánsan gyakoribbak a végtagfejlődési rendellenességek. E megfigyelés hívta fel a figyelmet arra, hogy a terhesség alatti gyógyszeres kezelés és bizonyos veleszületett fejlődési rendellenes­ségek között ok-okozati összefüggés állhat fenn. Azóta folyamatosan bő­vül és gazdagodik a reproduktív toxikológia és a teratológia tudománya, melyek közül az előbbi a teljes reprodukciós ciklusban megjelenő, károsító tényezők hatását és azok következményeit vizsgálja, míg az utóbbi a követ­kezményesen kialakuló veleszületett fejlődési rendellenességekre fókuszál.

Az osteoarthrosis az ízületi porc mennyiségi és minőségi károsodásával jellemzett degeneratív ízületi megbetegedés, mely a porcon túl érinti a subchondralis csontot, az ízületi tokot, a környező lágyrészeket és izmo­kat. A betegség lefolyása progresszív és funkciókárosodáshoz, rokkantság­hoz vezethet. A nemzetközi szakirodalomban a kórfolyamat elnevezése az osteoarthritis, mely a gyulladás szerepére is utal a patogenezisben.

A cirrhosis szövődményei közül a hepatorenalis szindróma jár a legrosszabb túlélési eséllyel. Már a diagnózis pillanatában korai kezelés bevezetése szük­séges a vesekárosodás egyéb etiológiai tényezőinek kizárását követően. Hepatorenalis szindróma esetén az albumin és terlipressin kombinált alkal­mazása jelenti az elsődleges kezelést, kontraindikációk kizárása és szoros monitorozás mellett.

A posztakut COVID-szindróma, a SARS-CoV-2 fertőzést követő folyamatos gyulladásos állapot, növeli a metabolikus eredetű zsírmájbetegség kockázatát.

Az örökletes, súlyos antitripszinhiány okozta májkárosodás kezelése ma még csak májátültetéssel lehetséges, de több, reménnyel kecsegtető gyógy­szerrel, köztük kis gátló (si) RNS-molekulákkal végeznek már II. vagy III. fázisú vizsgálatokat, így bővülhet a kezelési lehetőségek tárháza. A hu­mán antitripszin szubsztitúciós kezelést a pulmonális tünetek kezelésére engedélyezték.

Egy 3. fázisú, randomizált vizsgálatban a standard kezelés mellett adott anakinra jelentősen javította a magas suPAR-szinttel rendelkező COVID-19 betegek gyógyulási esélyét és állapotát.

A protonpumpagátló (PPI) szerek a sav­szekréció-gátlás és a gyomornyálkahártya-védelem (gastroprotectio) „aranystandard­ját” képezik, napjainkban világszerte, így Magyaror­szágon is az egyik leggyakrabban felírt gyógyszercsoport. Az in­dokolatlanul hosszú ideig alkalmazott PPI-kezelés során, különösen időskorban a társbetegségekkel és a gyógyszer-inter­akciók nagyobb kockázatával is számolni kell. A korábban felmerült legtöbb mellékhatás esetében az összefüggések bi­zonytalanok, mivel a rendelkezésre álló adatok rendszerint retrospektív, obszervá­ciós, epidemiológiai vagy kis esetszámú, kontrollcsoport nélküli tanulmányokból származnak.

Jelen publikáció szokatlan módon a gyermekkor teljes időtengelyére ve­títve tekinti át a pandémia gyermekgyógyászati vonatkozásaival kapcso­latban megjelent ismeretanyagot, a gyermekvállalástól a kamaszkorig, kitérve a korspecifikus problémákra, következményekre, megoldásokra és javaslatokra.